Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Budapesten tartott előadást Matthew O. Jackson. A stanfordi professzor legkönnyebben a coursera.org-ról lehet ismerős, ahol kollegáival tartott hálózatkutatás és játékelmélet kurzusai bárki számára ingyenesen elérhetőek.

A Rajk László Szakkollégium által szervezett előadás az indiai szegény falvak szívességi hálózatára összpontosított. Jackson és munkatársai több mint tíz éve dolgoznak ezen a terepen, ahol a vizsgált hálózatok úgy jönnek létre, hogy a helyiek kölcsönöznek egymásnak gyakran fűtőolajat és rizst. Azon túl, hogy a szociálisan beágyazott emberek központi szereplők ezekben a hálózatokban, arra is sikerült rájönniük, hogy egy új információ elterjesztése is a hálózati gócpontokon keresztül lehetséges leginkább. Az amerikai kutató egy mikrohitel-igénylési lehetőség esetén érzékeltette a gócpontok kiemelkedő szerepét az indiai falvak hálózataiban.

Ugyanakkor nem csak a távoli közösségek hálózatai működnek ekképpen, hanem saját közösségeink is hasonlóan épülnek fel.

Például a Romániai Magyar Közgazdász Társaság centrális aktorait azonosítottuk a Közgazdász Fórumban megjelent tanulmányunkban. A közösség gócpontjai könnyen azonosíthatóak a címlapkép alapján is.

Matthew O. Jackson a Rajk László Szakkollégium Neumann-díját átvenni utazott Budapestre. Az eseménytől bővebben itt lehet olvasni. Szalai Bálint (index.hu) interjúja pedig itt olvasható.

Ajánlom másnak is

Írd meg a véleményed